Szerző Téma: Műgyanták  (Megtekintve 20340 alkalommal)

Nem elérhető feco1

  • Kamikáze
  • **
  • Hozzászólások: 120
Re:Műgyanták
« Válasz #15 Dátum: 2013. Február 24. - 17:03:18 »
További munkák:
A negatív ősminta nyitott végére csavarokkal rögzitünk farostlemezt, amit celluxal bevonunk.
Így a minta vége is zárt lesz.
A mintát bevonjuk forma leválasztóval, ez a művelet hasonlit a cipó tisztitáshoz.
Előkészítjük az üveg szövetet, én három réteg 160-as szövetet használok.
Összemérjük a gyanta komponenseit, 100 gr-nál több gyantát soha nem mérek össze.
Ügyelünk a gyanta és a környezet hőmérsékletére.
A gyantával vékonyan bekenem a minta felületét és beleigazitom az üveg szövetet. A hajó végén és elején bevágom az üveg szövetet és ahogy kívánja egymásra rétegzem.
Az igazitást kézzel végzem amire előzőleg gyógyszertárba kapható gumikesztyűt huzok. A további igazitást ecsettel végzem, aminek a végéből mintegy 10-15 mm levágok.
Az első réteg beigazitása után bekenem gyantával, jöhet a következő rétrg, amit a levágott ecsettel az előző rétegre tunkolással igazitom.
Bekenés nélkül rárakom a harmadik réteget és ecsettel tunkolással ráigazitom az üvegszövetet. Ahol száraz maradt óvatosan pótolom a gyantát. Ismét ne feledjük, hogy szilárdságot az üvegszövet adja, a gyanta csak szükséges rossz és súlynövelő.
Megvárjuk a térhálósodást.

Nem elérhető feco1

  • Kamikáze
  • **
  • Hozzászólások: 120
Re:Műgyanták
« Válasz #16 Dátum: 2013. Március 10. - 15:26:54 »
Alaposan  térlálósodott a negativ formából kivéve a laminátumot.
Az eredmény:



Ezzel a hajó héj szerkezete elkészült, lehet folytaatni a vitorláshajó építést, de azt hiszem ez már egy másik topic feladata.
NNagyon szívesen konzultálok az érdeklődökkel, meggyőződésem vitorláshajó héj szerkezetét csak müanyagból érdemes csinálni.

Nem elérhető gzax

  • Jedi Mester Moderátor
  • Jedi mester
  • *****
  • Hozzászólások: 4746
  • Noszmüller Gábor Madocsa & Paks ;-)
Re:Műgyanták
« Válasz #17 Dátum: 2013. Március 12. - 06:38:31 »
Köszönjük a re'szletes beszämolo't. E's, hogy közelebb hoztäl minket a gyantäkhoz.

Üdv:Noszmüller  Gábor  +36 20/345-10-74
Spectrum DX7

Nem elérhető feco1

  • Kamikáze
  • **
  • Hozzászólások: 120
Re:Műgyanták
« Válasz #18 Dátum: 2013. Március 17. - 18:13:10 »
Szia gzax!
Köszönöm az érdeklődést remélem kedvet csináltam a hajók héjszerkezetének műgyantából való készítésére. Én nem vagyok a fának ellensége, a fa nagyszerű anyag, öröm vele dolgozni, jó néhány hajót csináltam fából, amit festettem, majd későbbi időkben üvegszövettel, műgyanta segítségével bevontam.
Ezek a hajók ha használatban vannak rendszeres alapos karbantartást kívánnak, míg a műgyantából készült hajók ezt nem igénylik.
Üdv.feco 1.

Nem elérhető gzax

  • Jedi Mester Moderátor
  • Jedi mester
  • *****
  • Hozzászólások: 4746
  • Noszmüller Gábor Madocsa & Paks ;-)
Re:Műgyanták
« Válasz #19 Dátum: 2013. Március 20. - 06:41:05 »
Szia feco 1

Sajnos nincs egy valamire valo elektromos szettem hajohoz de remelem a nyär vegere össze tudok kaparni egyet. Akkor a következö telen epitek egyet en is az ältalad leirt technikäk valamelyikevel.

Az akuk mär meg vannak hozzä csak szabi motor es egy ket aprosäg a beszerzendö. De a nyär a repülese nälam.
Szal sajna värni kelll meg.
De ezeket a technikäkat a repülesben is kiväloan lehet hasznälni.

Üdv:Noszmüller  Gábor  +36 20/345-10-74
Spectrum DX7

Nem elérhető feco1

  • Kamikáze
  • **
  • Hozzászólások: 120
Re:Műgyanták
« Válasz #20 Dátum: 2013. Március 20. - 19:52:00 »
Szia gzax!
Örülök, hogy írásommal kedvet csináltam a vitorláshajó építésére. A vitorláshajó elektronikája a világ legegyszerübb dolga egy repülősnek. 2 db szervó szükséges hozzá, a kormány mozgatására egy kicsi, a vitorla mozgatására nagyobb. Ha a 65 cm-es hajó melett döntesz, akkor egy 10 kg/cm körüli nyomatéku fém fogas kerekes szervót tanácsolok. Ha nagyobb hajót akarsz építeni akkor csörlős szervó szükséges a vitorla mozgatáshoz, de első hajónak ezt nem javaslom. Egy könnyű építésű, gyenge szélben is használható vitorlás hajó jif 2 tipus  jelű. A forumokon megtalálod, ha nem nagyon szívesen küldök rajzot.
Üdv. feco 1

Nem elérhető borazslo

  • Midikloriád
  • *
  • Hozzászólások: 35
Re:Műgyanták
« Válasz #21 Dátum: 2017. Május 19. - 22:13:15 »
Visszatérve az alap kérdéshez segítséget szeretnék kérni.

Egészen kezdő műgyantázó vagyok. És modellezésben se gyakorlott. Ennek ellenére elkezdtem egy vitorláshajót építeni. És elég hamar eljutottam odáig, hogy műgyantát akarjak használni. Viszont nem tudom, hogy milyet.

Az eredeti folyamatban többféle műgyantát használnak. Itt van róla a videó: https://youtu.be/ginHbV8BnuA?t=1m58s

Tehát többféle anyagra kéne magyar megfelelőt találnom:
1) Valami sűrű epoxy gélt kéne használnom, hogy a bordák és oldal jól összeálljon, kellően stabil legyen, és betömje a lukakat. Ez valami sűrű ragasztó félének tűnik. Nem is átlátszó. Ehhez itthon mit kéne használnom?
2) Apróbb ragasztásokhoz "öt perces epoxy"-t használ. Ezt én kihagynám, mert a Pattex Palma Fa vízálló változata megoldja ezt a problémát.
3) A hajótest laminálásához  először két réteg epoxy valamit használ: "penetrating epoxy sealer". (Vagyis valami epoxy cucc ami behatol a fába és lezárja.) Majd "oil base enamel"-t használ két rétegben. Amit megint nem tudok, hogy mit.

Segítsetek kérlek, miket használjak (megerősítéshez és lamináláshoz) és azt hol tudom beszerezni Borsodban?

Eddig ezeket találtam:
- A borsoddekor oldalán találtam Ablonczy műgyantát, de az elég általános valami: https://borsoddekor.hu/
- A korábbi hozzászólások alapján a Budakeszin székelő Alvin-Plast boltjában találtam SR 8500-at SB 8605-el: http://shop.alvin-plast.hu. Ez lamináláshoz jó nem? És erősítéshez?

Köszönök minden segítséget.

Nem elérhető armonmiki

  • Jedi Mester Moderátor
  • Jedi
  • *****
  • Hozzászólások: 373
Re:Műgyanták
« Válasz #22 Dátum: 2017. Május 23. - 12:02:20 »
A sokféle műgyanta választékból én nem minden esetben használok epoxit.
Miskolcon van egy barátom (Varga Zoltán) aki vagy 30 éve gyárt csónakokat, vízibicikliket, de készít repülőgépet is és aktív modellező is. F3J ben versenyszerűen. Én a műgyantákról amit tudok azt főleg tőle tudom és ha szükségem van valamilyen anyagra, akkor az ő segítségével szerzem be.
Ez a barátom cégének a weboldala. http://csonak-kenu.hu/

Én repülő és esetleg gyors hajó (ECO vagy MONO) esetén használok csak epoxi gyantákat és ezekhez az üvegszöveten kívül szén vagy kevlár szövetet.

Egyszerűbb esetekben poliészter gyantát használok. Például hajók esetén. Szerintem egy vitorlás hajó építéséhez ez is megfelelő.
A háztartási üzletben kapható Ablonczi gyanta (ez is poliészter) is jó laminálásra, de jobban szeretem azt amit Zoliék is használnak a csónakgyártáshoz. Az általuk használt gyanta változtatja a színét ahogy köt és így jobban tudom mennyi időm van, mivel a poliészter gyanta akár egy-két órán belül megköt. Ablonczival jártam már úgy, hogy sok aktivátort tettem bele és negyed órán belül kész volt. Nagyon felmelegedett és rideg lett. Ezt nem szabad csinálni, mert nem lesz jó a kész anyag, de a leírás szerint használva hajóépítésre megfelelő és jóval olcsóbb az epoxitól. 

Amit fontosnak gondolok. : a lamináló gyanták hígfolyósak, könnyen kenhetők ecsettel, könnyen és mélyen beivódnak a szövetbe, kötés után keményebb, ridegebb anyagok lesznek.

A ragasztó gyanták mézszerűbb sűrű anyagok melyek a kikeményedés után is a lamináló gyantákhoz képest rugalmasabbak maradnak.
Ezeket ecsetelni nem igazán lehet. Lehet kicsi melegítéssel folyósabbá tenni őket a használatkor, hogy jobban beszívódjanak az anyagba.
 
"az élet legfőbb értelme, hogy minden percét élvezzük."

Samuel Butler

Üdv. Juhász Miklós  30-7374804

Nem elérhető borazslo

  • Midikloriád
  • *
  • Hozzászólások: 35
Re:Műgyanták
« Válasz #23 Dátum: 2017. Május 26. - 13:32:22 »
Az Alvin-Plast Kft-t már mások is ajánlották. Én is ajánlom őket.

Bár a telephelyük Budakeszin van (2092 Budakeszi, Cserszegi utca 12), megérte benézni hozzájuk. Rögtön leültettek és Stefánné Csányi Erika (csanyi.erika@alvin-ltd.com) elmagyarázott mindent. Mutatott minta anyagokat és egész részletesen elmesélte, hogy mit mivel érdemes és hogyan.  Meg hogy poliészter vagy epoxy esetén miben kell eltérni, meg ilyenek. Egész részletekre is figyelve, meg ötleteket is adva, hogy a kezdő emberke hol szokta elrontani. Egy fél órát biztosan rám szánt. (És még az azonnali vásárlásról is inkább lebeszélt. Hogy ezek alapján majd gondoljam át, tervezzem meg, nézzem meg. Aztán úgyis van kiszállításuk.)

Szóval én nagyon ajánlom őket:  http://shop.alvin-plast.hu/

Nem elérhető BK_Attis

  • Lakhely: Sajóörös
  • Jedi Mesterek Mestere
  • Jedi mester
  • *****
  • Hozzászólások: 19535
  • Élni, Élni hagyni és embernek maradni!
    • Flying Angel
Re:Műgyanták
« Válasz #24 Dátum: 2017. Május 26. - 17:40:12 »
Szia borazslo!

Köszönjük az ajánlást, jó tudni ezeket! :)
Néha nem tudja az ember honnét vegyen dolgokat ami fontos. ;)

Üdv.: BK_Attis
Végcél a kék ég vagy? 2,4Ghz/2,4Ghz
Üdv: Krajcz Attila
0670/325-6476
borsodircmodell.info@gmail.com

Nem elérhető armonmiki

  • Jedi Mester Moderátor
  • Jedi
  • *****
  • Hozzászólások: 373
Re:Műgyanták
« Válasz #25 Dátum: 2017. Május 26. - 21:49:56 »
Azért ha miskolci vagy környékbeli valakinek műgyanta  kérdésben tanácsra van szüksége, akkor itt helyben is könnyen megoldható minden probléma.  :)
"az élet legfőbb értelme, hogy minden percét élvezzük."

Samuel Butler

Üdv. Juhász Miklós  30-7374804

Nem elérhető BK_Attis

  • Lakhely: Sajóörös
  • Jedi Mesterek Mestere
  • Jedi mester
  • *****
  • Hozzászólások: 19535
  • Élni, Élni hagyni és embernek maradni!
    • Flying Angel
Re:Műgyanták
« Válasz #26 Dátum: 2017. Május 27. - 16:42:12 »
Szia Miki!

Neked is köszönjük a segítségedet! ;)
Végcél a kék ég vagy? 2,4Ghz/2,4Ghz
Üdv: Krajcz Attila
0670/325-6476
borsodircmodell.info@gmail.com