Rc modell repülőgépek > Vitorlázórepülés

VSO-10-es több változata

(1/2) > >>

kalazoli:
Sziasztok!

Nem tudom ismeritek-e a VSO-10-es vitorlázó repülőgépet?
Az egyesületünkben ( Modellmix Kazincbarcikai Modelező Egyesület )
a fenti gép modelljének két példánya épült meg.

Mindkét gépet Nagypál Ferenc modellezőtársunk építette, de a két gép
más-más technológiával épült. Mivel Ő inkább csak épít, így én teszem közzé
a munkáját, hátha valaki kedvet kap a gép megépítéséhez.


kalazoli:
Az első gép születése úgy kezdődött, hogy Laci modellező társunk az
egyik klubnapon beállított a műhelyünkbe egy tervrajzzal, egy gyönyörű
gép rajzával, amit én azelőtt bevallom nem ismertem. Mivel Lacinak nincs
ideje építeni és elmondása szerint a kézügyessége is kívánni valót hagy maga után,
Megkérte Feri Bácsit, hogy építse meg neki ezt a gépet.
A gép a rajz szerint el is készült tavaszra, balsából épített törzzsel és balasa borda szárnyakkal.
A törzs és a szárny is fóliával lett bevonva.

Ilyen lett:



kalazoli:
Miután a gép kész lett a második apropója az volt, hogy Feri bácsinak volt két
műgyantából készült szárvége (winglet-je) és azt gondolta kellene hozzá
csinálni egy repülőt. A méretekből és a tapasztalatokból adódóan a VSO-10-re
esett választás.
A gép törzse szintén a rajz szerint balsából készült el, annyi különbséggel, hogy
nem fóliázva lett, hanem festve.
A szárny viszont másképp készült. A főtartója fenyőből készült, maga a szárny
habból készült, balsa torziós borítással.
A hab magot kézi habvágónkkal vágtuk ki, majd a belépőtől a főtartóig alul felül, valamint
a kilépő alul-felül 50 mm szélessségű 2 mm-es balsa torziót kapott.
Az orrész és a kilépő torzióját mintha borda lenne a szárnyban 20 m széles
szalag köti össze, ami biztosítja a profilhűséget.
A szárny fólia borítást kapott.

kalazoli:


Mindkét gép jól vezethető, méltóságteljesen repül, akár csörlőzve, akár
a lejtőn.
Mindkét gépnél előjött a "T" csillapító hátránya, hogy erősebb leszállásnál
a törzs sérülékeny a csillapító előtt a legvékonyabb részén, azt meg kellet
erősíteni.

Az épített szárny fesztávja 3,1 méter, ez a rajz szerinti.
A habmagos szárny 3,3 méter hosszú lett, mert a winglet igy illet rá méretben.

Sajnos az építési fázisokról nincs képem, mert Feri Bá" csak épít, épít és nem
figyeltem rá, hogy dokumentáljam.


kalazoli:
A tavalyi évben Szlovákiában, Eperjesen voltunk szabadonrepülő versenyen, ami
a helyi repülőtér mellett került megrendezésre és egyszer csak arra figyeltünk fel,
hogy egy igazi VSO-10-es repül el a fejünk felett. Nagyszerű élmény volt.
Nagy Öregünk megint nagyot alakított.

Úgy néz ki, hogy fog épülni egy hasonló nagy gép, mert Tyukodi István
barátunk szerzett egy hasonló gyanta törzset, amihez szárnyat és csillapítókat
kell építeni.
Kiderült, hogy a törzs egy ASW gép törzse, de a profil hasonló a VSO-hoz, így lehet
hogy ilyen szárny fog rákerülni.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése