Rc modell repülőgépek > Főnix madarak avagy kukaszökevények feltámadása

F1C roncsból RC vitorlázó

(1/6) > >>

armonmiki:
Az első és a témához ötletet adó modell régen porosodik a padláson. Talán van már vagy 15 éve, hogy a sajókazai modellező barátomtól több, számára feleslegessé vált modellt és anyagot vásároltam meg egyben.
Ezek között a kis motoros modelltől az elektromos vitorlázóig mindenféle modell volt. Több régi F1A és F1C szabadon repülő modell is. Ezek között volt félkész, de volt több sérült állapotban lévő is. A korszerű könnyű elektronikák ma már lehetővé teszik, hogy ezeket a modelleket kicsit feltuningolva javítsam meg.
Az elsőként leporolt modellem egy kisebb sérüléseket elszenvedett F1C törzs és egy nem pontosan rá illő szárny és vízszintes vezérsík, amit már valaki elkezdett kormányozhatóvá alakítani.






 A tervem, hogy ebből a modellből egy kis, könnyű, elektromos motor beépítésére is alkalmas, de első körben egy zsinórral felhúzható modellt építsek. A vízszintes zsanérozása még nem volt meg, csak a felület volt kivágva. A szétnyílt teli torziós vízszintest megragasztottam és a zsanérozását 0,8-as horganyzott kötöződrótból készítettem.



 Ennek elég volt csak egy kis furat a beragasztáshoz. Öt ponton van zsanérozva.
A törzs végéről az oldalkormány le volt törve és a vízszintes alatt is törött volt a törzs.
Az én fotóimon már egy elkezdett átalakítás látható.
Az új függőleges már fel van ragasztva, az oldalkormány zsanérozását egyszerűen egy kis 0,5-ös rugalmas műanyaglapból vágtam ki.





 Konkrétan egy akkumulátor átlátszó műanyag csomagolásából vágtam le két megfelelő méretű lapot. Ez a megoldás olcsó és a régi modelljeimnél bevált. Már csak bevonni kell.
 A törzs végén a vízszintes felrögzítéséhez egy felfekvő lapot is felragasztottam. Ebbe bele van ragasztva egy M4-es körmös anya a rögzítéshez.

 A törzs elején volt egy motor felfogató rétegelt lemezfelület, ami eléggé olajos volt.
Ezt levágtam. Így hozzáférhető volt a törzs eleje és bele lehetett toldani a fenyőlécekből és balsalapokból kialakított orrészt.
Ez az új orr fenyőlécből, vastag balsa borításból készült, hogy kerekre lehessen csiszolni.
A forma kialakítása után 120-as üvegszövet került rá olcsó poliészter gyantával felragasztva.
Remélem elég erős lesz.



 A Hobbyking oldaláról kiválasztottam a motoros verzióhoz alkalmas alkatrészeket és azok súlyát figyelembe véve, a modellt ideiglenesen összerakva, felhelyeztem az orrból kb 40cm-re kiálló lécre az akkut, a szervókat, a motort, és a szabályzót helyettesítő súlyokat úgy, hogy a modell súlypontja megfelelő legyen. Így alakult ki a szükséges orrhossz.
A kormányzáshoz szükséges bowdenek beépítésével szerencsém volt, mert az eredeti törzs bordái vélhetőleg ki vannak könnyítve és így végig lehetett benne tolni egy 2x2 mm-es lécet, amivel betudtam húzni a bowden házaként felhasznált csöveket. Ezek a csövek az autók hidegindításához kapható sprayhez csomagolt csőből lettek beragasztva. Beragasztás előtt egy kicsit hőlégfúvóval melegítve ki kellet egyenesíteni a csövet. A bowdencső belsejében 1mm vastag hegesztőhuzal van behúzva. Ez szilikon olajjal át van törölve és így elég könnyen siklik. Ez a huzal elég merev és megfelel a célnak. A bowden házaként használt csőnek először csak az egyik végét ragasztottam meg, majd kötés után kifeszítve a másik végét.


Jelenleg a törzs orrában a szervók tartóit már beragasztottam. Ezek kemény bükk lécből készültek.



Most a festés alapozásán dolgozom.
A festés után a szervók beszerelése következik. Egyelőre a fotón a próba látható.
Itt még csak egy kis akku van benne, de a hely a motoros verzióhoz tervezett akku méretére van elkészítve.






Ezután majd a szárny és a vízszintes sérüléseinek a javítása, festése, a kampó beszerelése, súlypont beállítás és jöhet az első start. Még az idén.







A munkához eddig nagyon jó szolgálatot tett egy kis fűrész, ami erősnek, tartósnak, élesnek bizonyult. Már régen használom. Nagyon szuper.



És a munka folytatódik.  :)
       

kalazoli:
Szia Miklós!

Nagyon jó ötlet ez a téma a fórumon és ahogyan olvastam az általad
leírtakat, eszembe jutott, hogy az egyesületünk szekrényeiben van
pár A1-es, A2-es és 1C-s alkatrész (törzs, szárny, csillapítók),
melyekből szintén újra éleszthető egy akár rc vitorlázó is, amelyekkel
kis szélben nagyon jó lehetne lejtőzni.

A javításnál látszik az F3J-s múlt.
A motoros változatnál a motort a az orrára, a törzsön kívülre gondoltad?

kalazoli:
Egyébként amit 4 hete csináltam egy topikot a HK BIXLER szárnyának
javításáról, megerősítéséről az ebbe a témába jobban illik,
csak akkor még ez nem létezett.

http://borsodircmodell.hu/index.php/topic,3921.0.html

armonmiki:
Elolvastam a habgép javítást. Be is igazolódott amit írtam. Mindig tanul az ember. Ezt a forróvizes habjavítást még nem hallottam. Már hogy vissza alakul a forróvízben.   :D

armonmiki:
Az első kérdésre:

Igen az orr elejére még jön egy gömbölyű orrész keményfából az egyenes felületre ami a motor helye. Ha kerül rá motor, akkor ezt a keményfa orrát leveszem és a helyére, kívülre kerül a motor.

Különben az F3J nekem nem csak múlt, hanem jelen is, csak mostanában versenyre nem tudok menni.
De majd az is eljön újra.
Az idén össze jött minden az új csörlőhöz, az esztergályos munkák is megvannak csak kell vagy két erre használható szabad nap, hogy megcsináljam.

 :)

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése