Én tisztelem és becsülöm Attilát! Nagyon kevés olyan elhivatott modellezőt ismerek, aki ennyit foglalkozna a borsodi modellező élet felvirágzásával.
Számos rendezvényt köszönhetünk neki a modellezés minden ágában. Igen magas azoknak az embereknek a száma, akik ezen rendezvények hatására kezdtek el modellezni.
Őszintén szólva, gyakran nézzük irigykedve Miskolcról a Sajóörösi eseményeket.
Én minden alkalommal megpróbáltam részt venni ezeken a rendezvényeken, de mint másnál is, a munka, család miatt nem mindig jött össze.
A jövőben is biztosan ott leszek, mert rengeteg baráttal, gyönyörű RC modellekkel, találkozhatok. Ne felejtsük el, hogy a modell bolt is helybe jön a kedvünkért és a családjainkat is lefoglalták kicsit, hogy önfeledt modellezhessünk néhány órát.
Az ebéd is kiváló volt, mert mindenki úgy tolta, mintha sosem evett volna, köztük én is. Rengeteg ember, áldozatos munkája fekszik a modellezőnapban, amit nem lehet elégszer megköszönni.
Mint rendezvénnyel, szabadidős programmal, teljes mértékben elégedett vagyok, és alig várom a következőt! Hiszen szinte csak ez az egy alkalom van, hogy szélesebb körben találkozhassak a hasonló vírussal fertőzött embertársaimmal.
Szeretném viszont, ha építő jelegű kritikámat senki nem venné sértésnek, mert legkisebb mértékben sem szánom annak!
A biztonság relatív! Már törtem 5Kg-nál nehezebb gépet. Egy gép, aminek a motorját 20cm mélyről ásod ki egy balesetnél, korántsem veszélytelen. Ennek tényét elbagatellizálni nem szabad.
Eszemben sincs bárkit bírálni, hiszen sem én, sem egyesületünk nem rendezet még modellező napot. Ha majd ezen gondolkodunk, én leszek az első, aki Attilához fordul tanácsért.
Egy biztos! A biztonság és a reptér fogalmát, már megalkották, nálunk tapasztaltabb modellezők. Ez nem szent írás, de mindenképen ajánlott és követendő.
Ezt mindenki olvassa el és vonja le a tanulságot:
http://www.modellsport.hu/szabalyzatok/biztonsagi.pdfBiztos vagyok benne, hogy a következő repnapon ezen a téren erőteljes javulás lesz! Attilát olyan embernek ismertem meg, akit nem lehet letéríteni az ösvényről!
Szép napot.