Ne sajnáld, hogy nem láttad az oroszokat. Mi kevéssel a bemutatójuk után indultunk haza, kb. 19 órakor. Hipp-hopp 20.40 volt, és már az autónk mellett álltunk. Nem rossz idő 8km.-re busszal. A kapun nem engedtek ki a katonák és a rendőrök, mondván, csak annyian mehetnek ki, ahányan az érkező buszokra felférnek. Így azok sem jutottak ki akik mondjuk helyi lakosok. Majd észbe kapván megpróbálták a tömeget a kapu egyik felére terelni, kevés sikerrel, hogy a helyi lakosok kimehessenek. Ezek némelyike, természetesen a "buszmegálló"
felé ment, mert úgy volt helyi, mint én. Forrt a hangulat. Volt aki ott a helyszínen elájult, kértük a katonákat, segítsenek. Erre a poszt betuszkolta magát közénk és helyet követelt, meg levegőt. Nem szép szavakkal kapott tanácsot, hogy esetleg kivihetné a kapun kívül a fűre. Mellesleg a hölgy aki elájult szemmel láthatóan kb. a 6. hónapban lehetett....
Büfé du. 3h. kb. 30 ember áll előttünk. A napon sorakozunk szépen, türelmesen, a sor szépen halad. 3 hölgy serénykedik a büfében, minden rendben, az sem gond, hogy az üdítő langyos. Azután érkezik egy szemmel láthatóan szervező, esetleg VIP hölgy, aki szépen előre slattyog, és telefonján egyeztetve a rendeléseket összeszedi az elemózsiát biztosan nagyon fontos embereknek. Kb. 40 percet vártunk, hogy sorra kerüljünk. Nem lehet ezt kevésbé bicskanyitogató módon intézni?
A bemutatók szépek, látványosak voltak. A kommentátorok olyan akcentussal beszélték az angolt, hogy sokszor egy mukkot sem értettünk belőle.
Összességében az utaztatás volt a mélypont. Nagyon sokan hűtőtáskákkal, napernyőkkel, székekkel felszerelve érkeztek. Ezekkel a tárgyakkal buszozni, olyan tömegnyomorban, hogy a saját lábamon is más áll, miközben nem csak a saját verejtékemben fürdök.
Még a buszsofőr szerint is leírhatatlan szag volt.
Persze biztosan, csak nem volt szerencsénk......